15. nap – Már tudod, hogy mit akarsz. Azt tudod-e, hogy mennyire akarod?

“Mindjárt éhen halok; mit számít nekem az az elsőszülöttségi jog?” 1Mózes 25:32

A Biblia történeteinek előzménytrilógiája Izráel három ősatyjának a története. Egyetlen elhívott ember (Ábrahám), késő öregségében született egyetlen fia (Izsák), és a szintén sok-sok imádság után született ikerpár egyike (Jákób) története. Egy család története, amelyből Izráel népe és az Úr Jézus is származott.

Mi most közülük az ikerpár történetébe olvastunk bele. Tejfelesszájú hittanosként mindig úgy hallottam ki a magyarázatokból, hogy Ézsau volt az erős, a férfias, a terhelhető, a bátor, Jákob pedig az anyja szoknyáján ücsörgött, a női munkákat szerette, ki tudja, talán még női ruhákban is járkált… Ráadásul csaló is volt. (Héberül az Akév sarkat jelent, az Akov ige pedig valakinek a sarkát fogni, azaz visszahúzni, becsapni, elé vágni. A Jaakov név tehát sarokfogó, és mindenki átvitt értelemben simlisnek, törtetőnek, csalónak hallja. Nomen est omen.)

Ha figyelmesen velem olvasod a történetet, akkor mást találsz:

„Ézsau a vadászathoz értő, szabadban élő ember lett, Jákób ellenben a szokásokat tisztelő sátorlakó.” (27.v)

A szokások az állattartást és a családban való életet támogatták, Ézsau ellenben fulladozott a mindennapokban. Nem volt szüksége a vadra, hiszen bármikor vághattak kecskét a nyájból, de hát egészen más íze van a vadnak, ha én űztem három nap és három éjjel, igaz?
Más az életformája az egyiknek, mint a másiknak. A vadász hegyen-völgyön egyedül űzi a kiszemelt zsákmányt, éhes, fáradt, de büszke, mint egy párduc. Mikor végül elejti a zsákmányt, a tőrét a szerencsétlen áldozatba vágja, és miközben az még az utolsókat rugja, már ki is kanyarít egy darabot, hogy végtelen éhségét csillapítsa. (Bocsáss meg, ha te, vagy szeretteid szoktatok vadászni! Tudom, hogy a vadászat lehet tudatos, etikus, tiszteletteljes is.)

Valahogy a vadászat a zsidóság szemében, bár nem tilos, de mindig is pogány dolog volt. A vadász az ösztöneit követi, könnyen siklik félre.
Jákob pedig szelíd, hagyománytisztelő sátorlakó. Egy picit sem nőies, amit csinál. Pontosan azt teszi, ami egy nomád pátriárka feladata, amire az elhívása szól. Az Istentől rendelt szerepére készül. Korán kel, gondoskodik magáról, másokról, állatairól, környezetéről. Később a történetben ezeknek a szokásoknak még látni fogjuk a hasznát. Az étkezése is rendszeres és kiegyensúlyozottabb. Ja! A vörös lencse nagyon egészséges ám!

Eljött a pillanat. Ézsau, az elsőszülött fiú hazatér a vadászatról, de üres kézzel. A vércukor szintje valahol a galileai mocsarakban tanyázó békák feneke alatt járhat. Meglátja az öcskös által főzött menüt, és máris a teste parancsol.

Jákób ellenben éjszaka jól aludt, nincs nagyon kiéhezve sem, közel a nyájak, a kutak… A fizikai állapota, az energiaszintje támogatja a jó döntést. Sokkal nagyobb a tudatosság benne.

Ézsauban még az elme készséges és hazug racionalizálását is megnézhetjük: „Minek nekem az elsőszülöttség joga, ha éhenhalok!” Kaját akart, és gyorsan. Így ette meg a jövőjét.

Egyik fiúban sincs még ott bármiféle tapasztalat, találkozás Istennel. Nem tudnám helyeselni Jákób ravasz alkuját, de Ézsau türelmetlen megborult hozzáállását sem.

De fentről, Valaki már figyeli őket. Ez a Valaki már tudja a történet folytatását. Az egyik fiút a kegyelmébe fogja venni. Nagyon sok munka lesz vele, fájdalmas próbákon kell átmennie, de van mit kezdeni vele. Istennek terve van az elsőszülöttségért, az áldásért, az elhívásért tudatosan törtető, könyöklő, akár csalni is képes ifjúval. Egészen más terve van azonban a másikkal, az ösztöneinek élő, a jövőt eladni kész, az elhívásával nem törődő fiúval. Ő is nagy néppé lesz, de nem ő lesz Izráel, hanem az, aki mindennél jobban akarja, és tudatosan, naponta készül rá.

FELADAT: A jó döntésekhez elengedhetetlenül fontos a 6-8 órányi alvás, az egészséges étkezés, megfelelő hidratáltság (igyál sok vizet), rendszeres mozgás és a rendezett környezet. Ha az életünk felborul, sokkal kevésbé tudjuk mozgósítani a tudatosságunkat.
Melyik az a terület, ahol egy lépésben a legnagyobb változást tudod elérni? Van bármi okod arra, hogy ne ma tedd meg ezt a lépést? Akár írd be a táblázatodba is, vagy írd meg a csoportnak!

Szólj hozzá!