42. nap – Tényleg akkora őrültség?

A kihívás utolsó napja. Bízom benne, hogy nem múlt el nyomtalanul, amiről beszéltünk. Tényleg akkora őrültség mindent egy lapra feltenni és mindent odaadni Isten országáért? Ha azt mondod, hogy igen, még nem kerültél abba a helyzetbe, amikor választanod kell bizonyos számodra kedves dolgok, és az evangélium között. Talán szélsőséges módon soha nem is fogsz. De … Olvass tovább

…a házuknál lévő gyülekezet

Nem kell mindenkinek Pál apostolnak lennie. Van másfajta sátorkészítő is. Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei. Sokszor köszönt titeket az Úrban Akvila és Priszka a házuknál levő gyülekezettel együtt. (1Korintus 16:19) Nahát! Pál Rómából menekülő sátorkészítő cimborája révbe ért. Megérkezett Efézusba, és nem csak hogy része lett az ottani gyülekezetnek, de mondhatjuk azt is, hogy ő az … Olvass tovább

…mindenük köz vala.

Leszámolunk az ősgyülekezet alaptalan legendájával. Az igazság sokkal szebb. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá.József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás … Olvass tovább

Vagyonom felét

Megszerezhetjük féláron is? Nem tudtam, hogy lehet alkudni. Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. (Lukács 19:8) Végre itt már számokat is hallunk, igaz? Zákeus a vagyona felét adta a szegényeknek, és az is elég az üdvösséghez. Jegyzeteltek? Akkor most dobjátok ki! Már … Olvass tovább

36. nap – Oszd szét mindened

Remélem, nem fogunk szomorúan távozni. „Még egy fogyatkozásod van: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, és kövess engem!” (Lukács 18:22) Talált, süllyedtünk. Ez vállalkozói kihívás a javából, igaz? Jézus arról beszél, hogy ha valaki gazdag ember, akkor ossza szét a vagyonát a szegényeknek. De nem ám … Olvass tovább

Krisztusban

Kezdjetek rőzsét gyűjtögetni, mert mire ennek az áhítatnak vége lesz, meg akartok majd égetni, mint eretneket. Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. (Galata 2:20) Kezdjük mindjárt … Olvass tovább

Engedelmes mindhalálig

Ma arról beszélünk, amit nem neked kell megtenned. Ami elvégeztetett. „Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül … Olvass tovább

33. nap – Ki ez az ember?

Ma találkozni szeretnénk Valakivel, aki újra áldást hoz a földre. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (János 1:14) „Ki ez az ember? Én itt voltam vele egész nap, és hallgattam. Ő egész nap beszélt. De még ha csak beszélt volna! Egész … Olvass tovább