Ma arról beszélünk, amit nem neked kell megtenned. Ami elvégeztetett.
„Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak…” (1Korintus 15:3-8)
Péter küszködő kisvállalkozóként már hozzászokott ahhoz, hogy kézbe kell vennie az eseményeket, ha valami elromlik. Azon a végzetes éjszakán, mikor a templomőrség Jézusért jött, hogy éjnek idején hurcolják a Nagytanács elé, előrántotta a konyhakést hogy kettéhasítsa az egyik fogdmeget. Még ez az akciója is félrecsúszott. Csak a fülét sikerült eltalálni. (Jézus fölvette, leporolta és visszarakta a helyére.)
Minden félrecsúszott azon az éjszakán. Vagy mégsem? Lehet, hogy minden terv szerint halad, csak ez nem Péter üzleti terve?
Jézusnak most nem katonákra, testőrökre volt szüksége. Pláne nem halott testőrökre. Sokkal inkább tanúkra. A tanúk nem csinálnak semmit, csak figyelnek. Azután pedig hűségesen elmondják, amit láttak.
Hidd el, Péter, János és az összes tanítvány, bárki, aki személyesen látta Jézust ez alatt a rövid három év alatt, a hátralevő életét azzal töltötte, hogy gondosan mérlegelte és továbbadta, mit is látott. Összevetette más tanúk beszámolóival. Mi pedig most kicsit összeszedjük, mi is történt.
Egyfelől Jézusnak nem okozott volna gondot külföldre távozni.
A sötétben, a kavarodásban, amit az önjelölt védelmezők okoztak, Jézus el tudott volna tűnni. Másnap reggel a tárgyaláson derül ki, hogy nem is őt fogták el. Akkor már bottal üthetik a nyomát. Ő döntött úgy, hogy a tanítványok meneküljenek, Ő pedig ment a tárgyalására.
Sőt, Ő már korábban elmondta, hogy mi fog történni Jeruzsálemben azon a Peszach ünnepen. A széder vacsorán is elmondta, ki árulja el őt. A kertben gyötrődve, imádkozva harcolta meg azt, hogy ne meneküljön el. Iszonyat tudatossággal ment ezen az útján.
Másfelől Jézus ellen semmilyen vád nem állt meg.
A Nagytanács a saját eljárási szabályait (ezeket a Talmudból ismerjük) úgy szegte meg, mintha ott sem lettek volna. Szabályos tárgyaláson Jézust nem lehetett volna elítélni semmiért.
Nem véletlen, hogy nem is született jogerős ítélet. Ha így lett volna, azt hajtották volna végre rajta. Őt ehelyett a római hatóságok elé hurcolták, ahol akik eddig istenkáromlás vádjával próbálták a maguk köreiben elítélni, már a császár elleni lázítással vádolták. Pilátus pedig – fogjuk rövidre – megállapította az ártatlanságát, majd elrendelte a kivégzését.
Az ünnepre érkezett zarándokok csak ekkor ébredeztek. A „nép és az asszonyok sokasága” (Lk 23:27) már csak siratni tudta. Egy Golgota nevű helyre vitték. Út közben már nagyon gyenge volt a verésektől, az éjszakázástól, az addigi vérveszteségtől. Többször összeesett a kereszt súlya alatt.
Rendkívüli volt a halála is.
Dél körül feszítették keresztre. A tanítványok és hozzátartozók bénultan figyelték minden szavát. A zsoltárokat idézte. Imádkozott azokért, akik elárulták és kivégezték. Megbocsátott a mellette megfeszített egyik latornak.
Még itt sem bírja abbahagyni???
Azután 3 óra körül úgy döntött, az Atya kezébe teszi az életét. Úgy döntött. Felkiáltott. Azután meghalt. (A kereszthalál nem ilyen. A keresztre feszített ember hosszú szenvedés után lassan megfullad. Nem küzd, nem kiált a végén.)
Volt még egy tanú. A Nagytanács egyik tagja, aki titokban próbált volna segíteni Jézusnak. Kudarcot vallott. Most egy utolsó bátor próbálkozással a halott Jézus testét kikérte a hatóságoktól, és abba a sírba helyeztette, amit saját magának vásárolt. Ezért tudhatták a tanítványok, a hatóságok és bárki, hogy melyik az a sír. Ez sem természetes dolog egy kereszten meghalt bűnöző esetében. Végezhette volna a sakálok gyomrában is.
Még a templomőrséget is odaállították a sírhoz, nehogy valami félreértés essék.
A harmadik napon a sír üres.
A hatóságok dühösek, tehetetlenek. Magyarázat nincs. A tanítványok azonban találkoztak Vele magával is. Egyenként, kettesével, együtt, több mint ötszázan is. Megérintették. Megette a kajájukat, csak hogy lássák, ő az, testi valójában.
Ő az, de már nem fáradtan, nem földi kötöttségekkel, nem a világ szabályai szerint játszva, hanem dicsőségesen és szabadon. Miközben a hatóságok a holttestet keresték, a tanítványok most ismerkedtek Jézus igazi, örök, mennyei természetével, és most nyílt ki a szemük mindarra, amit eddig tanultak.
„Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.” Ézsaiás 53:8-9
Ezeket a tanúkat semmivel nem lehetett elhallgattatni többé.
A halál árnyékában is felemelt fejjel és tűzben izzó szemmel mondták:
„Láttuk Őt. Feltámadt. Beteljesedett az Írás.”
Ezek a tanúk felforgatták a világot. Elmondom: sokan közülük meg is haltak a tanúvallomásukért. Egyikük sem mondott mégsem soha mást, mint hogy Jézus értünk halt meg, és feltámadt a halálból. Hirdették az Evangéliumot.
Az az egykor késsel hadonászó, mindent kézben tartani akaró kisvállalkozó pedig megtanulta, hogy a legfontosabbat nem neki kell megtennie. Jézus megtette. Ő ennek a tanúja csupán.
FELADAT: Mi történne, ha kikapcsolnád a telefonod egy órára? A telefon kapcsolatban tart, a kontrol érzetét adja. Nem maradsz le semmiről. Most engedd el a kontrolt, és figyeld, milyen érzéseket kelt benned!