Ma találkozni szeretnénk Valakivel, aki újra áldást hoz a földre.
Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (János 1:14)
„Ki ez az ember?
Én itt voltam vele egész nap, és hallgattam. Ő egész nap beszélt. De még ha csak beszélt volna! Egész nap tanított egy rakás értetlen galileai (így hívták a tirpákokat arrafelé) jöttmentnek, akik néha kérdeztek is, és akkor lett világossá igazán, hogy gőzük sincs, miről van szó.
Aztán jöttek a siralmak, panaszok, betegek, kifogások, ő pedig mindenkit meghallgatott. Ez fárasztóbb, mint beszélni.
Aztán jöttek a csodák. Ilyet még nem láttam! Gyógyulások! A démonűzéstől még mindig a hideg futkos a hátamon, de ez az ember még azt is kézben tartotta. Nem volt csalódás, nem volt magyarázkodás. Volt hálálkodás. Na azt is végighallgatta.
Aztán jöttek a legcifrább történetek. Bűnösök, hazaárulók, rosszéletű nők… és ő senkit sem küldött el. Semmin nem lepődött meg, nem háborodott fel. Mégis önmaga maradt, ezek az emberek pedig, olyanok voltak, mintha kicserélték volna őket.
Aztán jöttek a féltékenyek, a vizsgálódók, a cseles kérdések. És akkor már fáradtak voltunk mindannyian. Az ő elméje még akkor is éles volt, mint a beretva. Úgy megmondta nekik, hogy attól mi is felébredtünk.
Ő ezt csinálta egész nap. Nekünk is volt persze feladatunk, de leginkább csak hallgattuk. Néha picit próbáltunk rendet is tartani, főleg az ajtó előtt tülekedők között, de azt a napot kétség kívül ő vitte el a hátán.
Persze, hogy kidöglött. Már vacsora alatt bealudt, olyan fáradt volt. Tikkelt a szeme, és beszélni alig tudott, de közben úgy éreztem, semmiért nem adta volna azt a napot.
Most pedig mindenki előtt kelt föl. Elbújt valahová, hogy imádkozzon, és úgy hidd el, nem a ciceszt meg a tfilint rakja fel ennyi ideig! Azt mondja, az „Apukájával” beszélget ilyenkor. Még az alvásnál is nagyobb szüksége van erre az időre, erre a furcsán bennsőséges kapcsolatra. És amikor megjön, erő sugárzik belőle, és én tudom, hogy megint csodák fognak történni.
Ki ez az ember?”
János valahogy így láthatta Jézust. Erről írta a fenti rövid idézet szavait. Egy galileai halász, és nem egy alexandriai egyházatya szavai ezek. Amiről szólnak, hús és vér helyzetek.
Ezek a halászok úgy ismerték meg Jézust, mint aki közülük való, minden tekintetben ember. Tudták, hogy valahol nem messze nőtt fel. Ismerték az anyukáját is, néha a tesói is felbukkantak.
Ugyanakkor volt benne valami különleges, semmihez sem fogható. A kapcsolata az Abbával, az apukájával, amely nélkül mozdulni sem akart. Arra tanította a követőit, hogy ők is így tekintsenek Istenre, de mégis volt valami különleges az Ő Istennel való kapcsolatában. Egy olyanfajta egység, bensőségesség és nyíltság, ami János és társai számára rejtély maradt.
Soha nem látták, hogy Jézus rosszat tett volna. Soha semmit nem tett önzésből, dicsőségvágyból, sértettségből. Tökéletesen és hitelesen emberként, de bűn nélkül élt.
Hallottak a születéséről, és látták szenvedni, meghalni, feltámadni is. Három és fél évük volt rá, hogy mindezt lássák, és fejben összerakják.
Közben azonban újra áttanulmányozták Jézussal az Írásokat is. Ismerték a zsidóság hagyományait, amelyekben igenis létezhetett már a tanítás, hogy Isten lénye sokkal gazdagabb, mint amit mi el tudunk képzelni.
Isten a mennyben lakik, és ha Őt látnánk, meghalnánk. Mégis itt lakott az Ő dicsősége a Templomban, a szent láda fölött. A nép előtt ment a pusztában füstoszlopban. Ábrahámnak megjelent három személyben. Jákóbbal viaskodott a folyó partján. Ott lakott a Lelke a prófétákban. A Bölcsessége a tereken kiált, de már ott volt a kezdet kezdetén, a teremtés hajnalán is. Isten egy, de mégsem egyformaság. Egy zsidó filozófus, Filon már megfogalmazta akkorra, hogy Ő Teremtő, Ige, és Lélek, három személy, amely mégis egy.
Jánosban és a társaiban egyre erősödött a gondolat, hogy Isten Igéje, teremtő szava, bölcsessége most ismét köztünk jár. Ezúttal egy kisgyermekké lett. Testté lett. Bejárta az emberi élet teljes útját, és emberként jár köztünk. Nem félelmetes, nem pusztít, nem ítél, mégsem alkuszik meg az emberi gonoszsággal. Igazság és kegyelem. Egy különleges esély az embernek.
Ha Isten újra megpróbált volna szellős alkonyatkor találkozni az elbukott emberrel, az Ő dicsősége azonnal végzett volna velünk. A Szent nem tűri a bűnt, mint ahogy a tűzvész nem tűri a kancsó vizet, amit rálöttyintünk. Ezért lett a teremtő Ige emberré, hogy újra olyan közel lehessen hozzánk, mint egykor a kertben, vagy talán annál is közelebb.
De nem csak találkozni akart velünk. A bűnnek ára van. Az igazságnak teljesülnie kell. Az ember vétkezett, ezért az embernek meg kell fizetnie. Embernek kell fizetnie. Valaminek történnie kell.
FELADAT: Tudod már fejből ezt a fenti idézetet? Ha nem, próbáld megjegyezni. Mondd el magadnak többször is!
Pro tipp: Elmélkedj is rajta! Azaz helyezd magad kényelembe, állíts be egy visszaszámlálót mondjuk 5 percre, és csak ezen az idézeten gondolkodj! Mondd el magadnak többször is, és gondolkodj az egyes szavakon! Próbáld elképzelni Jánost és a többieket, a helyzetüket, az élményeiket, a találkozásukat az Igével!