Még nem vagyunk a gödör alján. A jó hír, hogy nem fogunk ott maradni.
„…gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva” 1Mózes 8:21
Sajnos ez is a rossz hírhez tartozik. Megbeszéltük, hogy az Evangélium jó hír, de nem bármilyen, hanem királyi jó hír.
Ahhoz, hogy a Király üzenetét teljes mértékben megértsük, értenünk kell a teljes történetet. A Király érkezik, hogy mindent helyreállítson – ehhez értenünk kell, hogy mi romlott el, és hogy mennyire romlott el.
Tegnap arról beszéltünk, hogyan vontuk meg a bizalmat Istentől, hogyan lázadtunk fel ellene. Ma fontos lenne megértenünk, miért nem tudunk egyszerűen visszasétálni az Édenbe és visszarakni azt a gyümölcsöt a fára.
Az, ami történt, nem volt visszafordítható. Kihatott az ember természetére, belső világára, a teremtett világra, a jövő nemzedékekre. Nem tudunk visszatérni a történet elejére. Istennek egy egészen új történetet kell írnia velünk.
Egyrészről olyanok lettek a jótetteink, mint az egyszeri munkás babakocsija, aki még az államszocializmus idején kilopta az alkatrészeket a gyárból. Otthon így fakadt ki a feleségének: “Bárhogy próbálom összeszerelni, mindig harckocsi lesz belőle.”
Bárhogy próbálunk megjavulni, jót tenni, a rosszat jóval helyrehozni, mindig valami más lesz belőle. Gőg, bigottság, vallásháború, hatalmi harcok…
Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk (igaz tetteink) olyan, mint a szennyes ruha. (Ézsaiás 64:5)
A jó tettekkel azonban van egy másik probléma is. Mégpedig az, hogy nem tudják helyrehozni a rossz tetteket. De azt hiszem, ezt könnyen megérthetjük egy bírósági helyzettel kapcsolatban.
Tegyük fel, hogy alaposan betéptem péntek este, és ott száguldozom a kultúrház mellett, ahová a gyermeked jár néptáncra. Épp akkor érkezik (szándékosan nem akarok végzetes tragédiát felhozni példaként) az egyik cuki kislány, a gyermeked egyik kis barátja, és ahogy jön át a zebrán, én felelőtlen betépett alak a semmiből bukkanok fel, és elcsapom.
Nem, nem halt meg. De sajnos a kis csontjait műtéttel kell helyrerakni, és nem biztos, hogy meglesz ez a tanéve, mert a gyógyulás sokáig tart. Ahhoz képest, hogy mekkora suttyó voltam, ez egy szerencsés eset, igaz?
Nos, a felháborodott szülői karral együtt te is ott vagy a tárgyalásomon. (Talán észre is vetted, hogy a képzeletbeli történetet eltávolítottam tőled. Nem a te gyerekedet ütöttem el, csak egy barátját. De mégis:) Mit gondolsz most? Naná, hogy szeretnél engem börtönben látni! Igazad van.
Az ügyvédem viszont azzal próbál engem védeni, hogy egyébként jót is szoktam tenni. Talán több jót is, mint rosszat. Pl. ma délelőtt, mielőtt betéptem volna, nem ütöttem el senkit, és mindig megálltam a zebrák előtt. Sőt! Még olyan helyen is betartottam a 30-as sebességkorlátozást, ahol semmi értelme sem volt, csak kintfelejtették a táblát.
Jó ember vagyok, igaz? Csak nagyon ritkán szoktam művházak közelében önkívületben száguldozni. Ez viszont titeket nem hatna meg. Igazatok lenne.
De tovább megyek. Annyira jó ember vagyok, hogy épp aznap átsegítettem egy anyókát a zebrán, pedig én magam nem is akartam átmenni. Rendszeresen adakozom a „Mentsük meg a bálnákat” Alapítvány javára, és a molylepkéket mindig sértetlenül szoktam kirakni az ablakon. Több jót teszek, mint rosszat. Ez csak számít valamit, nem?
Hogy jön ez ide? Egyszer majd kiszabadulok a börtönből, és akkor újra folytathatom a jócselekedeteimet. Most azonban valakinek igazságot kell szolgáltatnia.
Ekkor a bíró megtörölgeti a szemüvegét, kicsit unottan és fáradtan azt mondja, hogy ő szívesen eltekintene a büntetéstől, hiszen emberek vagyunk. Bárki hibázhat az életben, igaz?
Mekkora felháborodás törne ki ott nálatok, a szülői karban? Igazatok lenne. Itt valaminek történnie kell. A bírónak igazságot kell szolgáltatnia, mert a tét a mi közös világunk működőképessége. Ha engem nem ítél el, a cinkosommá válik, titeket pedig kétségben hagy. Gyakorlatilag szabad utat adna vele a hozzám hasonlóknak, hogy a ti gyerekeiteket veszélyeztessék. Ez nem történhet meg. Valakinek fizetnie kell azért, amit elkövettem. Méghozzá nekem kell fizetnem. A bíró lehet emberséges, sajnálhat, megérthet, de nincs senki más, aki a dolgokat helyreállíthatja, csak ő, és csak úgy, ha elítéli a bűnt, amit tettem, és arra kötelez, hogy megfizessek mindenért.
Pontosan így, (vagy még inkább) borult fel a teremtett világ is fenekestül, mikor Isten képmása megvonta a bizalmat Istentől, és Isten riválisává vált. Valahol, valakinek fizetnie kell a fájdalomért, amit az ember okozott. Egyik ember a másiknak, ember a teremtett világnak, ember Isten szentségének. Isten sem fog legyinteni rá, mondván, hogy bárki hibázhat.
Épp erről szól a Bibliában az áldozat. Valaminek történnie kell, valakinek fizetnie kell a bűnökért. Nem lehet egy kis szorgoskodással helyrehozni. Az áldozat ennek csupán egy szimbolikus kifejezése: Nem tudom helyrehozni. Valaminek történnie kell, valakinek fizetnie kell.
A jó hír arról szól, Isten hogyan fogja helyrehozni mindezt úgy, hogy az igazság helyreálljon, és az ember megmeneküljön. Ott kezdődik, Noé történeténél, amikor Isten kijelenti, hogy bár ismeri a szívünk mélyét, mégis folytatja velünk a történetét. Csodaszép történet lesz, elképzelhetetlenül jó befejezéssel.
FELADAT: Van-e olyan tartozás, sérelem, amelyet hordozol magadban? Lehet olyan, amelyben neked tartoznak, és nehezen tudod megbocsátani. Lehet olyan tartozás, amely téged terhel. Írd fel egy papírra ezeket! (Talán csak kulcsszavakban, vagy csak egy rajzocskával, jelképesen…) Keress egy követ, és csomagold bele ebbe a papírba! Ne tedd le a kezedből, és próbáld egy órán át ezzel együtt folytatni a napi teendőidet! Ha még nem tetted, öltözz át, vagy zuhanyozz le, készíts reggelit, vagy ebédet… ahol épp tartasz.
Hogy megy? Jó érzés letenni azt a követ és megszabadulni attól a papírtól?