Hogyan veszett el a folyó és az Éden? Ma a bűnről beszélünk.
„Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.” (1Mózes 3:4-5)
Ez volt a bajok gyökere. A hazugság, amit szó szerint megkajáltunk. Ezen a ponton szakadtak szét a folyók és a földrészek. (Igen, mi is tanultunk lemeztektonikáról földrajz órán. De hát megbeszéltük, hogy ezeknek a történeteknek nem a természettudományos háttere, hanem a bennük rejlő szellemi és önismereti igazság a fontos. Az pedig pontosan itt következik.)
„Ha megeszitek, kinyílik tőle a csipátok, és már ti fogjátok eldönteni, hogy mi jó nektek.” A jó és a rossz tudása ugyanis nem azt jelenti, hogy tudni fogom, mi helyes, és mi helytelen. Azt elég lenne Istentől megkérdezni „szellős alkonyatkor”.
Itt épp azt akarjuk megtalálni, amit állítólag Isten eldugott, elhallgatott előlünk. De hát megtaláltuk már Havilá földjét? Végigjártuk már a Gíhón folyót egészen Etiópiáig? (Ott van a kávé!!! És Ádám még meg sem kóstolta!!!) Miért akarjuk azzal az eggyel kezdeni, amire Isten azt mondta, hogy nem szabad? Erre nem magyarázat a kíváncsiság, hiszen annyi mindenre lehetnénk kíváncsiak!
Itt épp arról van szó, hogy nem akarjuk elhinni azt, amit a Teremtőnk mond. Nem akarunk csupán a képmása lenni a világban, hanem az Ő szabadságát akarjuk. Ő megálmodott egy világot, és benne minket. Mi akarunk álmodni egy világot magunknak. Jól hangzik. (…itt állok a kapui előtt…)
Mi Isten képmása vagyunk. Mi vagyunk azok, akik a Teremtőnek válaszolni tudunk, akik a teremtőt kép-viselni tudjuk, akik a Teremtő nevében felfedezünk, alkotunk, döntéseket hozunk, neveket adunk. Isten nem tudja előre, hogy mit fogunk csinálni? Furcsa lenne, igaz? Isten azonban egy jóságos mosollyal hátralépett, és elengedte a kezünket, hogy szaladjunk, hogy legyünk az Ő képmása, és mintha nem látná be a teljes időt, úgy figyeli, hogy vajon mit fogunk csinálni. Csodás boldog kapcsolat ez, igaz?
Pedig ott van benne egy korlát. A jót és a rosszat a világ teremtésekor Isten alkotta meg. Az, hogy mi helyes és mi nem, nem rajtunk múlik, hanem az univerzum természetébe van írva. A kultúrák is sokat formálnak ezen. Vannak kultúrák, amelyek szerint megengedhetetlen ananászt tenni a pizzára. Ám minden kultúra nagyon jól tudja, hogy az élet szent. Vannak kultúrák, amelyek vallási okokból, vagy épp önzésből átlépnek tabukon, de ők is nagyon jól tudják, hogy mik a tabuk. Beléjük van írva. Nem ők döntötték el.
A kísértés pedig épp ez. Lépj ki az Istentől adott keretekből! Ne csupán a képmása légy! Légy a kihívója! Te döntsd el, hogy mik a tabuk és mik nem!
Az ember lebontott egy kerítést, mielőtt megtudhatta volna, hogy miért épült.
Ez viszont tovább vezet minket a következő gyötrő kérdéshez: Miért tette oda egyáltalán Isten azt a fát, ha tilos enni róla? Egyáltalán miért alkotta meg azt a bizonyos kígyót, amelyik ezt az egész ügyet elindította?
Itt már olyan titkok mélyére ásunk, amik valahol a Gihón és a Pisón folyó torkolatáig vezetnek. Azt gondolom, ha Isten nem állított volna elénk választási lehetőséget, nem lett volna lehetőségünk kétféle módon válaszolni Neki. Így a válaszunk sem lett volna valódi válasz. Mivel Isten képmása vagyunk, csak igazi választ adhatunk neki, az igazi válaszhoz pedig igazi alternatíva szükséges.
(-Szívem, mit kérsz vacsorára?
-Miért, mi van itthon?
-Hawaii pizza.
-Akkor azt kérek.)
Nem tudta Isten előre, hogy mit fogunk válaszolni? Nem tudta előre, hogy ha nem jól választunk, akkor az a pusztulás? Nem tudta előre, hogy ha meg akar minket menteni a pusztulástól, akkor Jézusban önmagát kell a keresztre adnia?
„Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek…” (1Péter 1:20)
Úgy tűnik, Isten a világ teremtése előtt választott két dolog között. Az egyik kézenfekvő lehetőség az volt, hogy csinál magának kesztyűbábokat, és szépen elbábozza velük, hogy ők aztán nagyon szeretik Istent.
A Teremtő viszont a másik lehetőség mellett döntött. Megalkotta a saját képmására azt az embert, aki válaszolni tudott neki, akár szeretettel, akár lázadással. Ott maradt a lehetőség, hogy a képmás összetörik, hogy a folyók szétszakadnak, hogy a teremtett világ megroppan, és Isten a legnagyobb áldozattal állítja helyre. Ennek a fájdalmából pedig megszülethet egy új teremtés, egy olyan világ, amely szabad és romolhatatlan.
Egy kapcsolat, amely szabad és örök az ember és a Teremtő között. Közted és Isten között.
FELADAT: Van-e olyan bűn (nevezhettem volna apróságnak, rossz szokásnak, káros hobbinak is, de minek szépítsem), ami újra és újra bajba kever? Lehet, hogy ezért nem tudsz egyről a kettőre lépni a vállalkozásodban? Lehet, hogy veszélyezteti a barátságodat, a szüleiddel való kapcsolatodat, vagy a házasságodat? Kérd Istentől, hogy mutasson rá! Írd föl egy lapra, valld meg, kérd Isten bocsánatát és segítségét, azután semmisítsd meg a lapot! (Ha biztonságosan el tudod égetni, rendben van. De inkább légy óvatos!)