Fölnézett, és látta, ahogyan Ézsau jön felé határozott léptekkel, leszegett fejjel, az oldalán karddal. Nem tudta, hogy mi fog történni, de valahogy mégis nyugodt volt belül, a szíve mélyén. A családja mögötte két táborra volt osztva. Ha Ézsau nekivadul, először vele magával kell végeznie. Márpedig harcolni ő is tud. Nem adja olcsón az irháját. Azután az embereivel nekironthat az egyik tábornak, így a másik csapat el tud menekülni. A „látás” nem vész el.
Már csak egyetlen gondolat kattogott benne: „Nézz a szemembe, bátyám! Látni akarom az arcod. Meg akarom mondani neked az új nevem: Izráel vagyok. Azután megölhetsz.”
12 órával korábban…
Jákób térdig gázolt a vízben. Minden megvan. Az állatok, a család, az összes holmi átkelt a gázlón. Jól tudta, hogy Ézsau már úton van. Mit tegyen? Elbújni úgysem tudna. Vágyott rá, hogy idős édesapja elé álljon. Szerette volna birtokba venni örökségét, megmutatni szerzeményeit, hallani néhány elismerő szót, de nagyon nem vágyott a harcra, a becsapott bátyjával.
Legyen övé minden, és éljen örökké! A pánik szorongatta. Nem tudta elképzelni magát, ahogy kardot ránt, és harcba vezényli a szolgáit. Jobb lett volna eliszkolni, amíg még lehet.
A család most ott van azon a veszedelmes földön, két táborra osztva. Hátha az egyik csapat még el tud menekülni, ha nagy a baj…
Nem, elmenekülni nem tud, de most kicsit egyedül kell lennie, egyedül kell pihennie, talán álmodnia is, ahogy egykor, évekkel ezelőtt álmodott. Nem akarta a találkozást. El akart osonni, meg akarta húzni magát valahol, de a népe ahhoz már túl nagy volt, hogy elkerülje a feltűnést.
„Ki vagyok én?” „Mit akarsz velem?”
Leheveredett a folyó partján a kövek között, és zaklatott álomba merült. És ekkor…
A sötét alak a semmiből vetette rá magát. Hangtalanul érkezett. Semmit sem látott belőle, csak a rá terülő árnyékot, és érezte a hátán végigfutó jeges borzongást. Kitépte magát a szorításból, és menekülni kezdett kapálódzva a folyó felé. Lábai alig találták a földet, a száját hiába tátotta, csak artikulálatlan óbégatás jött ki rajta. Úgysem hallja senki.
És ekkor megtorpant. Végiggondolni sem volt ideje, mit csinál, valami kimondhatatlan kerítette hatalmába. Az ismeretlentől való különös félelemből merített erőt. „Úgyis utól fog érni.” Talpra ugrott, megfordult és egy rettenetes üvöltéssel nekirontott az árnyéknak.
Végighemperedtek az éles törmelékkel terített parton, és hirtelen mindent vakító fény töltött be. Mi ez? Jákóbot már nem lehetett megállítani. Tolta-csépelte ezt a furcsa idegen Valakit minden különösebb taktika nélkül. Egy pillanatig sem állt meg. Nem érezte az ökle fájdalmát, sem a fáradtságot.
„Nézz rám!” üvöltötte torka szakadtából egyenesen a fénybe. „Mutasd magad!”
A titokzatos Valaki mintha visszavonulót fújna, elfordult tőle, és elindult. És ekkor – ki hitte volna – Jákób utána vetette magát.
A marka valamiféle ruhát szorított meg. Megrántotta, és ismét egymásra zuhantak. Az idegen föl akart ugrani, hogy elfusson, de Jákób kemény kézzel markolta, vonszoltatta magát az éles köveken. Erre amaz egy hatalmasat csapott Jákób felé, aki az arcát igyekezett védeni a támadástól. Ahogy kitette a lábát, hogy támaszt keressen, a csapás egyenesen a combját érte. A feszülő ízülete hatalmasat reccsent, és őrjítő fájdalom csapott végig a fülétől a bokájáig. A marka azonban nem eresztett, az idegen megbillent.
„Engedj el most már! Hajnalodik!” hallotta a hangot, de csak még jobban nekibátorodott tőle. Mindene remegett a fájdalomtól. Nagy lehet a baj. Itt ő már győzni nem tudna, de talán talpra állni sem, soha többé. A marka mégis kőkeményen szorított.
„Menned kell? Azt elhiszem!” gondolta, de a száján valami egészen más csúszott ki. „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz.” mondta, és maga is meglepődött. Honnan jöhetett ez a gondolat?
A borzongás még mindig ott volt kívül-belül. Ez a mindent elborító tiszta fény félelemmel töltötte el, de más félelem volt ez, mint ami a folyón átkelve még alkonyatkor kísérte. Nem a jövő nyomasztotta most. Érezte, hogy olyan hatalommal szállt szembe, amely bármikor elpusztíthatná, de már nem bánta, csak látná végre, hogy ki az! A marka még mindig görcsösen szorongatta a különös Valakinek a ruháját.
„Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” (1Mózes 32:29)
S ahogy a keze lassan engedni kezdett a szorításból, az idegen ruhája kicsusszant a kezéből. A fény lassan kezdett eltűnni, és benne hirtelen egy emlékkép bukkant elő. Egy arc a fényáradatban, egy égig érő lépcső tetején. Egy jóságos arc.
„Mondd meg a neved!” kiáltott utána. De ezt a nevet már sosem tudta meg.
Csatakosan ébredt, a szája tele ment homokkal, és minden tagja fájt. Csak álom volt… és ekkor, ahogy feltápászkodott, rettenetes fájdalom hasított végig a jobb oldalán. A csípője…
Bicegve kelt át a folyón. „Izráel” – mondogatta magának, és a borzongás újra átjárta. Már tudta, hogy mit kell tennie.
A családja elé állt, biztos távolságban, egyenesen az érkező Ézsau elé. Hétszer borult le a földre, hiszen idősebb testvére ő, akinek nagyon sokkal tartozik.
Így történt. Így állt oda az érkező becsapott bátyja elé fegyvertelenül, alázattal, de valahogy mégis erő sugárzott belőle. Megölheti, de az új nevét már nem veheti el tőle:
Jiszráél. Aki szembe nézett Istennel, aki kitartott Istennel szemben is, és aki nem ellopta, hanem elnyerte az áldást.
Ézsau ebben a pillanatban ott állt előtte, és fölnézett. Szeme könnyben úszott, és öccse nyakába borult. Sírtak.
(A fentiekben kicsit a képzeletemet is segítségül hívtam. A tudható tényeket a Bibliában találhatod: 1 Mózes 32:23-33:4)
FELADAT: Hogy hívnak? Mit jelent a neved? Hogyan, miért kaptad? Mit gondolsz, ha Isten most egy új nevet adna neked, mi lenne az? Jákóbot arra teremtette, hogy Izráel legyen. Ez az Izráel, ez a kitartás és szembenézés képessége mindig is ott volt belül, és a történet egy pontján a felszínre tört.
Mi lehet az a név, mi lehet az a belső szupererő, amelyet most Isten a próbáidban felszínre szeretne hozni? Ha van a gondolataidban egy név válaszul a kérdésre, írd fel! Ha elég bátor vagy, a csoportba is megírhatod.