Ma elengedjük a lottó nyeremény délibábját. Tudunk jobbat.
A könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik. Példabeszédek 13:11
„Nagypapa! Hogy lettünk mi ilyen nagyon gazdagok?”
„Tudod, kisunokám, amikor Amerikába érkeztem, még 18 sem voltam. Utolsó filléreimet is a hajójegyre költöttem, és mikor megérkeztem, épp tombolt a nagy gazdasági világválság. Ott kóboroltam a piacon éhesen. Ekkor egy néni megszánt, és adott nekem egy hatalmas, piros almát. Szépen megköszöntem, de nem ettem meg. Egész délelőtt a ruhámmal fényesítgettem, elsétáltam a gazdag negyedbe, és ott eladtam valakinek. A pénzt sem költöttem el, hanem visszamentem a piacra, megkerestem a nénit, és megvettem a legszebb almáit, azokat is fényesítgettem, és visszamentem velük a gazdag negyedbe. Egy ládából csináltam magamnak egy nyakba akasztható kis pultocskát, azon árultam. Néhány nap alatt már megkerestem egy kis kézikocsi árát is, és elhatároztam, hogy azzal fogom járni az utcákat.”
„És azután mi történt?”
„A következő héten meghalt egy gazdag nagybácsikám, és örököltem tizenötmillió dollárt.”
Ja, így könnyű, igaz? Valójában azonban mégiscsak van itt egy titok.
Ha jól tudom, Donald Trump örökölte ugyan a vagyonát, de nem vert a fenekére a pénznek, hanem igencsak gyarapította. Bill Gates azonban semmiképp sem a nagybácsikájától örökölte. Ha irígyled, írj te is egy Windowst! Elon Musknak volt egy 100.000 dollárnyi diákhitele, ez motiválta arra, hogy elindítsa az első cégét. A nagy legenda azonban Andrew Carnegie ezen a téren, aki egy szegény skót bevándorló fiúcskából amerika elsőszámú iparmágnásává nőtte ki magát. (Igen, ő is keresztény vállalkozó volt.)
Ami könnyen jött, könnyen is megy, vagyis hiába egy hatalmas vagyon, ha olyan szokásaink vannak, amelyek a vagyont apasztják. Vannak viszont olyan szokások, amelyek támogatják a vagyon gyarapodását. Kicsit olyan, mintha hozzánk lenne becsatornázva a pénzt. Ide gyűlik, itt áll meg. Ha egy adott pillanatban mindent el is vennének tőlünk, utána valahogy mégis újra ide kezdene el folydogálni.
A viccben szereplő nagypapáról – ha figyeltünk – azt is megtudtuk, hogy bár könnyen szerezte azt a tizenötmilliót, de voltak olyan szokásai, készségei, magabiztossága, amelyek azt a vagyont gyarapították. Jó helyre került a pénz.
Épp ezért a legjobb befektetésed lehet, ha önmagadra, a fejlődésedre költesz. Ha olyan tudást szerzel, ami jól eladható, ha bármikor bárhol tudsz pénzt keresni, ha önmagadon dolgozol, hogy ne legyen szükséged a felesleges költekezésre, ha tanulsz a pénzkezelésről… Ha el tudsz oda jutni, hogy te magad válj olyan emberré, aki akkor is megállja a helyét, ha semmije sincs.
A Példabeszédek könyve pontosan erről beszél. Arról az emberről, aki minden nap tesz a gyarapodásért, aki jobban szeret építeni, mint költekezni, akinek nem gond korán kelni, egy-egy időszakot alaposan meghajtani, aki nem a másikét irigyli, hanem a sajátját építi, és aki szemrebbenés nélkül tud adni, könyörülni is. (Az adakozástól nem fog elszegényedni senki. A költekezéstől igen.)
Vele szemben van a bűnnel szerzett vagyon, az előre kikért örökség (megvan még a tékozló fiú története?), a meggazdagodás tuti tippjei, amik egyik pillanatról a másikra omlanak össze. (A taxis, aki a kriptobányászat szakértője és befektetési tanácsadó, szívesen ad ilyen tippeket.)
Vedd észre, hogy nem feltétlenül alacsony órabéres, túlórától kialvatlan gyarapodásra buzdít a Szentírás. Pl. ha valaki éveken át befektetett egy jó képzésbe, fejlődésbe, lehet, hogy óránként 30.000Ft-ért dolgozik, vagy valaki megírt egy könyvet, ami akkor is pénzt hoz neki, amikor épp alszik, vagy a gyerekét tanítja biciklizni. Ez is a „keze munkájával való gyarapodás.” Sőt! Annak a leghatékonyabb módja.
Attól még, hogy gazdag valaki, nem lesz azonnal jó ember. Pláne nem lesz üdvössége. De könnyen lehet, hogy azért gazdag, mert ráérzett egy fontos igazságra, amire a Biblia is figyelmeztet.
Nem akarom azt mondani, hogy minden hívőnek milliárdos vagyonnal kell rendelkeznie. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy a Szentlélek ki akarja formálni bennünk azt a jellemet, ami gyarapít, növekszik, gondoskodik. Azt a jellemet, amelyikre rá lehet bízni az öt tálentumot.
FELADAT: Mi történne, ha kapnál egy olyan számlát, olyan bírságot, vagy más befizetendőt, amit semmiképp sem tudnál teljesíteni? Mi lenne az első ötleted? Másoktól kérnél? Hitelt vennél fel? Perre mennél? Elbújnál? Töltenél magadnak egy felest? Megpróbálnál többet dolgozni? Megpróbálnál megegyezni? Bankot akarnál rabolni? (Azt talán mégsem.)
Mit gondolsz? A Szentlélek mit szeretne kiformálni benned ezzel kapcsolatban? Vagy lehet, hogy máris sokat változtál a megtérésed óta? Merre vezet a növekedésben?